A rossz testtartás napjaink egyik leggyakoribb problémája: előrehelyezett fejtartás, púpos hát, előreeső vállak, banyapúp (a kis zsíros púp a hát felső részén életkortól vagy testtömegtől függetlenül). Számos teória született már arra vonatkozóan, hogy miért annyira elterjedtek ezek a nyugati társadalmakban, például: ülő életmód, mobiltelefonok túlzott használata, mozgásszegény életmód, stresszre adott fiziológiai reakció. Arról azonban kevés szó esik, hogy ezek a tartásproblémák az arcfejlődést is befolyásolják.

Az előrehelyezett fejtartás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fej nem fekszik a test függőleges tengelyén (súlyvonalán). Minden egyes centiméter, amennyivel a fej előrébb helyezkedik el, plusz 2 kilónyi súlyt jelent a nyak- és hátizmoknak, amelyek egész nap azon dolgoznak, hogy ezt ellensúlyozzák. (lásd: 1. kép) Ha az előrehelyezett fejtartás hosszú ideig fennáll vagy állandósul a testtartásban, nyak- és hátfájdalmat, csökkent mozgékonyságot, de akár migrént és krónikus izomfeszülés okozta fejfájást is okozhat.

Arról, hogy mitől alakulhat ki az előrehelyezett fejtartás, már számos teória született, most inkább azt nézzük meg, hogy arcfejlődés szempontjából ez milyen következményekkel járhat. Modern életmódunk elősegíti az arccsontok süllyedését. A csontok átépülése és növekedése a fejlődés során nagyrészt a rájuk ható erő hatására történik, a maxilla (felső állcsont) esetében ezt az erőt a nyelv és a rágóizmon keresztül a fogak közvetítik. Ha ez az erő nincs, akkor a gravitáció miatt az arccsontok lesüllyednek (vertikális növekedés), emiatt az arc keskennyé válik és a szemek fáradtnak tűnnek. A mandibula (állkapocscsont, amely az alsó fogsort hordozza) pozíciója elsősorban a maxillától függ. Ha a maxilla lefele és hátrafele nő, a mandibula is hátratolódik. Ez állkapocsízületi problémákat, fogazati rendellenességeket, a csökkent méretű légút miatt kialakult légzési problémákat (pédául szájlégzést) és beszédhibát, illetve előrehelyezett fejtartást, és ezzel összefüggő egészségügyi problémákat okozhat.

 

Az alábbi röntgenfelvétel jól szemlélteti a fentebb leírtakat. HB-003 páciens röntgenfelvételén látható a vertikális növekedésű maxilla, mandibuláris retrognathia, vagyis az állkapocscsont az optimálisnál hátrébb helyezkedik el, előrehelyezett fejtartás, és a légút csökkent mérete. HB-092 páciens ugyanakkor sokkal kiegyensúlyozottabb arccsontokkal, megfelelő fejtartással rendelkezik, ennek köszönhetően a légút is normális méretű.

 

Nagyon sokszor a szájlégzők rendelkeznek alulfejlett arccsontokkal. Tulajdonképpen, amikor szájon keresztül lélegzünk, vagyis nyitva tartjuk a szánkat, a nyelvünk a szájüregben lent helyezkedik el. Emiatt a nyelv nem tudja betölteni a maxilla fejlődésében a megfelelő szerepet, így a gravitáció miatt egy függőleges irányú csontfejlődés indul el, ami együtt jár a mandibula hátratolódásával, a test pedig előrehelyezett fejtartással kompenzál. Ilyenkor azonban nem csak egyszerűen a fej nem lesz megfelelő pozícióban, hanem a nyelvcsont sem, sőt a nyakban lévő szervek sem, például a pajzsmirigy a megváltozott körülmények miatt nem tud megfelelően működni. A nem megfelelő fejtartás miatt alakulhat ki asztma, horkolás, alvási apnoe, pajzsmirigy túlműködés, rekedtség, illetve egyéb hangképzési problémák, és a sort még folytathatnánk.

Felvetődhet a kérdés, hogy mi okoz mit, mi volt előbb: szájlégzés és/vagy a rossz nyelvpozíció alakította az arcformát, és ezzel együtt a testtartást vagy a helytelen testtartás miatt alakult ki szájlégzés és ennek következtében változott az arcfejlődés. Akármelyik esetről is legyen szó, gyermekkorban a korai felismerésnek és a komplex kezelésnek köszönhetően nagymértékben befolyásolható az arccsontok fejlődése. Felnőttkorban ugyan a növekedés már befejeződött, de a csontok folyamatos átépülésének és az arcizmok tónusváltozásának köszönhetően így is hathatunk az arc megjelenésére, de emellett jelentős életminőség-javulásra is számíthatunk.

 

A bejegyzés alapjául szolgáló cikk itt érhető el részletes szakirodalommal.